Szeptember 23-án, két és fél év után újra stúdiólemezzel jelentkezik hazánk egyik legnépszerűbb punk rock csapata, a Junkies. Ez a látszólag hosszabb szünet azonban nem telt tétlenül a csapat számára, hiszen időközben a srácok megjelentettek egy válogatáslemezt három új felvétellel, valamint piacra dobtak egy koncert DVD-t, mely a tizedik születésnapi bulin került rögzítésre 2004. áprilisában.
A vadonatúj album egy hosszú folyamat, egy körülbelül fél évig tartó stúdiómunka eredménye. Természetesen a hosszú munkának nem egy agyonpolírozott, túlcsiszolt hangzású lemez lett az eredménye, hanem ugyanolyan tökös, laza, punk és rock’n’roll hatásokkal tűzdelt dalok születtek a Junkies műhelyben, melyek eddig is a csapat egyik védjegyének számítottak. Viszont önismétléssel senki sem vádolhatja a bandát, hiszen az új zenei hatások megjelenése mellett dalon belüli, gyakori zenei váltások teszik még inkább izgalmasabbá a szerzeményeket. A szövegek terén a Junkies-tól megszokhattuk, hogy a társadalom hibáit, igazságtalanságait tárja a hallgató elé, teszi mindezt humoros, ironikus formában. A lemez néhol komor, nyomasztó hangulatú, néhol vidámabb, a kulcsszó a változatosság. A „Szép új világ” a csapat eddigi legösszeszedettebb munkája, mely új fejezetet nyithat banda életében.
A lemezen hallható dalok: 1. Beavatás 2. Szép új világ 3. XXI. Századi srác 4. Gyere le velem a mélybe 5. Ne csinálj nekem programot 6. Vérfolt a kövön 7. Leggyönyörűbb 8. Ami táplál, az pusztít el 9. Minden álmom 10. Mindegy, csak hasson 11. Vége a dalnak 12. Lesz még ráadás 13. Feloldozás
|