Interjú2 : Egy régebbi interjú Szekeres Andrissal |
Egy régebbi interjú Szekeres Andrissal
2006.04.08. 13:44
– Láthatóan remekül éreztétek magatokat a színpadon, de azért megkérdezem, hogyan érzed, milyen volt a bulitok?
– Nagyon örülünk, hogy végre jó időpontban, és egy ilyen igényes színpadon léphettünk fel. Az igazság az, hogy eléggé fáradtak vagyunk, hiszen Esztergomból érkeztünk. Tegnap éjszaka ott léptünk fel, és az utazás kicsit megviselt minket. Elárulom, hogy ott közel sem éreztük magunkat ilyen jól, hiszen a szervezés és a technikai paraméterek is messze elmaradtak az ittenitől.
– Ha jól tudom, a közelmúltban ünnepeltétek a születésnapotokat.
– Igen, nemrég lett a Junkies zenekar tíz éves. Ez alkalomból Válogatás címmel jelent meg egy album, mely már kapható a boltokban. Az elmúlt tíz év legjobb dalait rögzítettük, remélem mindenkinek tetszeni fog. Az évforduló kapcsán koncertet is szerveztünk Pesten, és nagy örömünkre a Wigwamban két bulit is adtunk, mivel nagy volt az érdeklődés. A koncertekről felvételek készültek, melyek karácsony környékén DVD-formátumban is megjelennek.
– A Zorall zenekarban két Junkies tag is játszik. Nem okoz ez gondot, nincs féltékenykedés emiatt?
– Az elmúlt tíz év megtanított minket sok mindenre. Habár szinte együtt nőttünk fel, és a zenei ízlésünk is nagyban fedte egymást, mindenkiben maradtak ötletek, elképzelések. Barbaró Attila a Zorallnak is ír témákat, de emellett én is énekelek máshol. Nincs emiatt köztünk semmiféle konfliktus, sőt, ez néha jól jön, hiszen a Zorall bulik után is elhangzik a Junkies neve, ez pedig jó reklám számunkra, úgy gondolom.
– Évek óta sikeresen szervezitek a nyári Junkies-tábort. Az idén is lesz ilyen megmozdulás?
– Ez egy régi jó hagyomány, melyet mindenképpen szeretnénk életben tartani. Sokáig Tokajban gyűltünk össze, de az elmúlt három évben már Százhalombatta az új helyszín. Itt sokkal kedvezőbbek a feltételek, és bár a tokaji táj feledhetetlen, most mégis színvonalasabb bulikat tudunk szervezni, mint egykor. A július végi gyülekezőre minden régi és új Junkies rajongót várunk, hiszen a közös zenélés mellett sport- és más jellegű rendezvényekkel is készülünk.
–Te egy stúdióban dolgozol. Találkozol új reménységekkel?
– Az igazság az, hogy szerintem a mai magyar rock egén nincsenek kiugrónak nevezhető, kezdő produkciók. Egy jó zenekar létrejöttéhez rengeteg próba, energia befektetés és idő kell. Én a kitartásban és a munkában hiszek, ezek hozhatják el az eredményt. Mi is tíz éve csináljuk, és most jutottunk oda, hogy egész nyáron azt tehetjük, amit szeretünk, azaz zenélünk és zenélünk…
|